Paulinyi Tamás

Világok arcai, a láthatatlan lélek végtelenje

Ahhoz, hogy a tudat természetfelettinek tűnő képességeit el tudjuk helyezni a természettudományban, először is jobban meg kell ismernünk a természet, vagy ha úgy tetszik, a létezés igazi arcát. A ma érvényes tudományos paradigma szerint minden(!) az anyag működésének törvényszerűségeire épül, így abból ismerhető meg. Ez az ezernyolcszázas évek látásmódját idéző materialista meggyőződés azonban már a múlt században megkérdőjeleződött, amikor a szubatomi világ feltérképezésekor a klasszikusan elképzelt anyag látomása elkezdett köddé válni, a makrofizikai események és jelenségek mikrofizikai mélyén ugyanis a világ más arcát mutatja.

Határozatlanságokra és valószínűségekre bukkantak, a bizonyosan kiszámítható helyett, sőt az is kiderült, hogy a megfigyelések eredményét maga a megfigyelés is alapvetően befolyásolja.
Ugyanekkor vált kétségkívülivé, hogy a tudat az okságot felborítva, a jövőt is képes észlelni, vagyis az időről alkotott fogalmaink – Einstein relativitáselméletét is beleértve – alapvetően hiányosak. Az okság felborulása olyan paradoxonokhoz vezet – például egy előre megérzett esemény beavatkozással való megszüntetése (a jövő átírása) –, amik feloldásához a létezést alternatív, párhuzamos valóságokban modellezik. Újabb rejtélyt jelent a jungi szinkronicitás ténye, vagyis az, hogy a tapasztalt (fizikai) valóság a lelki tartalmainkra rímelve tükrözi pszichénk állapotát, ez pedig a lét tudatprioritását sejteti. A már említett halálközeli élmények az agy által generált tudat elméletének adták meg a kegyelemdöfést, miután kiderült, hogy az agy működésének teljes hiánya mellett észlelésünk nemcsak megmarad, hanem dimenzionálisan kiterjedtebbé válik.

(folyt. köv. – a vége következik)
Paulinyi Tamás cikkéből részlet: Égi világok–Földi világok
kép: Susan Seddon Boulet

Facebook
Twitter
Email
0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVisszatérés a Shopba