Paulinyi Tamás

Lélekutazás a pszi-mezőkön?

Szertartás kezdődik, valahol régen. A sámán füstölőkkel tisztítja a jurtát, gyógyítania kell, elkóborolt állatokat megtalálni, és a napok óta tomboló hóvihar szellemével is beszéde lesz. A parázsló tűzön feszíti meg dobját, azaz parázzsal eteti táltos paripáját… Majd magában mormogva, kántálva dobolni kezd, körbe-körbe forogva, zihálva táncol, megidézve segítő szellemeit és erőállatait. A dübörgő dobszó erősödik, a sámán már befelé tekint, a jurta homályán az e világot már alig látja, az erősödő transzban botladozni kezd, majd a földön rángatózva elterül. Dobját a feje mellé térdelve segítője üti tovább, ő már máshol van, kapaszkodik felfelé az égi lajtorján a szellemek csillagos világaiba, keresi a betege elveszett lélekdarabjait, amit megtalálva magához is vesz. Aztán az egyik erőállatát, a sast elküldi az elveszett állatok felkutatására, majd ahogy az hírrel tér vissza, maga is repülni kezd a fagyott tundrák felett, közelebbről megnézni az elkóborolt rénszarvasokat. Látja, hogy az egyik, a fehér, a lábát húzza, sietni kell majd értük. Majd a hóvihar szelleme elé járul, kialkudni a törzsnek a szélcsend nyugalmát, amire ígéretet kap, így már visszatérhet, várják a hírt – és ő magát – a jurtában az emberek.

A sámán lassan eszmélkedik, őt nézi mindenki, a körben ülőknek a transz alatt különös torokhangon kántálta a történéseket. Elébb a beteghez lép és lelket ver belé, megfüstöli, s hogy a lélekdarabokat milyen áron adták vissza a szellemek, azt a fülébe sugdosva meséli el. Három vadász indul szánon az elveszett állatokért, tudnak mindent, megjegyezték az elmesélteket, és a hóvihar is most valamivel csendesebb. Reggelre érnek vissza, a hó elállt, a szarvasok megvannak, csak a fehér húzza a lábát, s ahogy megérkeznek, a sámán álmában, mintha megérezné, megremeg.

Tudva, hogy mindez lehetséges, kövessük most újra végig a szertartást a pszi-ről szerzett jelenlegi ismeretek alapján. Tudjuk, hogy a sámán előkészületei, dobolása, tánca és hiperventillációs légzése egyaránt segíti egy erősen módosult-, vagyis transzállapot kialakulását. Azt se feledjük, hogy a lélekutazást az ilyen natív kultúrákban kétségek nélkül tekintik a valóság részeként, így mind a sámán, mind a közönsége a legnagyobb bizalommal áll a szertartás sikerességéhez, ez pedig, vagyis az elvárások magas szintje a parapszichológiai kutatásokból is jól ismerten alapvető feltétel.

A fél éber eszméletvesztés, vagyis az álomszerű állapotban megmaradt kontroll teszi lehetővé, hogy a sámán, miközben megtapasztalja a másik valóságot, a céljánál maradjon és egyidejűleg arról be is tudjon számolni a környezetének. A lélekdarabok visszaszerzése képletesen is érthető, de szó szerint is, azokat egy, a lélek magasabb tudati struktúrájának disszociált részeiként tekintve. Az elkóborolt állatok megtalálásért előre küldött erőállat, szintén felfogható hasonlóképpen, de elképzelhető, hogy a sámán az ESP-hez tartozó távolbalátás (clairvoyance) bizonyítottan létező képességét használta szimbolikus megélésben. Ha visszaemlékezünk, a történetben maga is „szárnyra kelt” és „saját szemeivel” látta az állatokat, beleértve, hogy a fehér szarvas lesántult.
Ez az észlelés egy újabb paranormális képesség működését sejteti, a testelhagyását, amit leginkább a halálközeli élmények vizsgálataiból ismerünk, és többnyire a klinikai halál állapotában lép fel. Ilyenkor az átélő a szó legszorosabb értelmében kívülről látja magát és a környezetében zajló eseményeket, mégpedig kristálytisztán és részletekbe menően. Ezt a későbbi beszámolójuk alapján igazolni lehet, például azt, hogy leolvasta és megjegyezte a műtőlámpa tetején lévő gyártási számot. Testen kívüli élményt másképp is meg lehet élni, illetve tudatosan is elő lehet idézni, ez egyébként sok ókori és középkori hermetikus beavatás része is volt, illetve ehhez speciális gyakorlatokat a mai ezoterikus szubkultúra is kínál.
A sámán mágikus operációjának a racionális gondolkodás számára legnehezebben befogadható része mégis a hóvihar elcsitítása, amit a sámáni hagyományok szellemében úgy értelmeznek, hogy a sámán alkut kötött a havazás szellemével, ugyanis ebben a világképben, minden létező dolognak lelke van. Erre még visszatérünk, ám ennek is fellelhető analógiájára bukkanhatunk a pszi kutatásban, mégpedig a véletlenek befolyásolásának a területén (mikroPK). Bár ezeket a kísérleteket az első időkben dobókockákkal, később pedig számítógépes valódivéletlenszám-generátorokkal végezték, hamar rájöttek, hogy ez a képesség nem komplexitásfüggő, vagyis minden, sok kimenetű folyamatra hatni képes, az időjárás pedig ismerten ilyen. De vajon minden sámáni képességet meg kell és meg lehet feleltetni különböző paranormális kategóriának? Nem lehet, hogy a tudat és a lélek világában ezek jóval egyszerűbben láthatók?

(folyt. köv.)
Paulinyi Tamás cikkéből részlet: Égi világok–Földi világok
kép: Susan Seddon Boulet

Facebook
Twitter
Email
0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVisszatérés a Shopba