Paulinyi Tamás

A sámáni lélekutazás, a pszi és a transzállapotok

A néprajzkutatók számára a kezdetektől világossá vált, hogy minden sámáni gyakorlat és ceremónia alapját a sámán transzállapotba jutása jelenti, ennek azonban sokféle útja ismeretes. Sok kultúrában ehhez pszichedelikus szereket – általában „Tanító- vagy Mesternövényeket” – is használtak, ám ez nem feltétel, a módosult tudatállapot előidézéséhez általános eszközként a dobolás, vagy a csörgőzés is megfelel. Itt általában egy monoton, egyenletes ritmus dominál, ami egyfajta hipnotikus állapot kialakulását eredményezi. A szertartások előtt gyakori volt a sámán böjtölése, virrasztása és magányba vonulása, ezek is nagyban segítik a mindennapi tudatállapot megváltozását.

Mindez eddig a klasszikus pszichológia szerint is elfogadott, ismert és érthető, a sámán lélekutazását a szellemvilágokba azonban nyilván a hallucinációk és az álomszerű látomások területére sorolják. Természetszerűen zárják ki tehát a jövőbe- és távolbalátás valós lehetőségét, csakúgy, mint azt hogy pusztán szellemi erőkkel hatni lehet a betegségekre vagy a környezet eseményeire. Bármilyen meglepő is lehet, de ezeket a képességeket már bő száz éve vizsgálják tudományos kutatások keretei között, az eredmények pedig egyértelműek, ezek a jelenségek bizonyítottan léteznek, intenzitásuk, irányíthatóságuk pedig elsősorban a különböző tudatállapotokhoz rendelhető.

Ezzel foglalkozik a mai pszi kutatás, aminek főbb vizsgálati területeit – a sámáni praktizálás valós hatásainak megértéséhez – itt szükséges röviden bemutatni. Bár az ilyen jellegű megfigyelések már az ezernyolcszázas közepén megkezdődtek – akkor még pszichikus kutatásnak nevezték –, a hangsúly jó ötven éven át a médiumitás és az abból adódó túlvilág-hipotézisek vizsgálatára korlátozódott. Ugyan az itt elért eredmények szintén összekapcsolhatók a sámáni világszemlélettel, az ezt követő időszak jóval rendszerezettebb ismeretekre tett szert az emberi tudat ma még fizikailag megmagyarázatlan képességeinek terén.

Ezek egyik kategóriája az érzékszerveken túli észlelések csoportja, az ESP (extra szenzoriális percepció), amibe alapvetően a gondolatátvitel (telepátia), a távérzékelés (clairvoyance) és a jövőérzékelés (prekogníció) tartozik. Együttesen jellemző rájuk, hogy ezeket az észleléseket nem kötik az ismert tér és idő korlátai, árnyékolhatatlanok, valamint nem függnek egy állapot vagy esemény fizikai jellemzőjétől és összetettségétől. A másik nagy csoportot pszichokinézisnek (PK) nevezzük, itt a tudatnak a tárgyi környezetre gyakorolt hatásairól van szó, ezen belül a véletlenfolyamatok befolyásolásáról (mikroPK), illetve a nyugvó tárgyi környezetre gyakorolt ritkább pszichés hatásról (makroPK). Talán furcsa, de a makroPK-t leszámítva ezek általános, mindenkinél megfigyelhető tudati képességek, azonban a többségnél az intenzitásuk alacsony, illetve racionális elménk által részben legátolva, részben hárítva működésük rejtve marad, és csupán késztetéseinkben, döntéseinkben nyilvánul meg öntudatlanul.
(folyt. köv.)

Paulinyi Tamás cikkéből részlet: Égi világok–Földi világok

kép: Susan Seddon Boulet

Facebook
Twitter
Email
0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVisszatérés a Shopba