Újfent szükségesnek érzem tisztázni, hogy az érzékszerveken túli észlelések alapszinten mindenkinél megfigyelhetők, s noha működésüket fizikai szinten máig nem értjük, létezésük egyszerű kísérletekkel bizonyítható. Rhine évtizedeken keresztül egy különösen egyszerű módszert használt az egyetemi hallgatókkal végzett vizsgálataiban, egy öt különböző ábrát – csillag, kör, kereszt, hullámvonal, négyzet – tartalmazó kártyapakli segítségével.
Telepatikus kísérletében a huszonöt lapos paklit megkeverték és az „adó” elé tették, aki percenként levett egy lapot, amit ugyanezen perc alatt a „vevő” egy másik épületben megpróbált megérezni, és az ő ötös paklijaiból annak megfelelően levett egyet. A két pakli sorrendjének egybeeséseit statisztikailag ugyanolyan könnyű volt elemezni, mint más módon a távérzékelésnél, vagy a jövőérzékelésnél is.
Bár a jelenséget így is igazolni tudták, C. Honorton kutató jóval nagyobb eredményt ért el a későbbi képes kísérleteiben, ahol az „adó” egy színes fotót nézett és a „vevő” azt próbálta leírni. Ez annak volt köszönhető, hogy a kísérlet tárgya ismeretlen, így egyben izgalmasabb volt. Hamar világossá vált, hogy az ilyen információszerzésnél mindegy a „céltárgy” milyensége: lehetett az mikrofilmen vagy számítógépes adattárolón, és ami itt még fontosabb, akármekkora távolságban a „vevőtől”.
Itt jutottunk el oda, hogy a kiemelkedő képességű „látnokok” akár a telepátia, akár a táv- vagy jövőérzékelés területén döbbenetes eredményeket produkáltak, ezt a képességet egyébként az ezerkilencszázhetvenes években az amerikai katonai hírszerzésben is eredményesen alkalmazták. Tehetséges emberek tehát a gyógyítás, konkrétabban a távdiagnózis technikájában is jó eséllyel használhatják „röntgenszemeiket”.
Gyógyít a gondolat?
Eddig a diagnosztizálás különös lehetőségéről beszéltünk, amire még visszatérünk, de mi a helyzet a távgyógyítással, mitől és hogyan működik? Lehet, hogy különös, de ez is általános tudati képességünk, a mechanizmus alapjait pedig szintén a parapszichológia „atyja”, J. B. Rhine térképezte fel. Ezt természetesen nem az érzékszerveken túli észlelések csoportjába soroljuk, hiszen aktív hatás, ezért a pszichokinézis kategóriájába tartozik. A pszichokinézisről a tájékozottabbaknak valószínűleg a paranormális tárgymozgatások és fémhajlítások jutnak eszükbe, itt viszont valami látszólag kisebb hatásról beszélünk, amit mikro-pszichokinézisnek neveztek el.
Rhine arra volt kíváncsi, vajon igaz-e, hogy a dobókocka eredményeire gondolatilag hatni lehet. Mint hamarosan kiderült: igen! Rhine ezzel kapcsolatosan szintén hosszú éveken át folytatott kísérleteket, melyekből azt a bizonyított következtetést vonta le, hogy a véletlenfolyamatok várható eredményeire mérhetően hatnak a tudati elvárások. Ezt a vizsgálatot sokkal korszerűbb számítógépes eszközökkel folytatta H. Schmidt, e téren ő hozta az igazi áttörést, és lényegileg azt a felfedezést, hogy elvárásaink bármilyen jellegű véletlenfolyamatra hatni képesek.
A mikro-pszichokinézis speciális fajtája a bio-pszichokinézis, amikor a tudat élő sejtekre, szervekre, illetve a szervezetre hat. Kontrollcsoportos vakkísérletekben ezt a hatást a sejttenyészeteken, szerveken és kísérleti egereken is vizsgálták, az utóbbi vizsgálatokban B. Grad és O. Estabany kutatók értek el vitathatatlan sikereket. A bio-pszichokinézis hatása egyébként ugyanúgy nem függ a távolságtól és hasonlóképp árnyékolhatatlan, mint az érzékszerveken túli észlelések. Tisztázzuk még egyszer, ezeknek a pszi-képességeknek olyan elképesztő tulajdonságai vannak, amelyek alapján valóban nem tudjuk elhelyezni a jelenlegi tudományos világképben, hatásukat azonban mérhetjük és igazolhatjuk.
