Sámáni utazások a hagyományok és a tudatkutatás tükrében
Magyarként a sámáni hagyományok felleléséért nem kell messzire mennünk, honfoglaló eleink táltosainak emlékei búvópatakként bukkannak fel népmeséinkben és néphagyományainkban, varázslatokat idéző régi szavainkban. Sokan így is tekintenek a sámán vagy a táltos alakjára, csodálatos képességeiket a mesék és a babonaság parttalan képzelgéseinek tartják. Jobbára a néprajzkutatók sem igen foglalnak állást a tekintetben, hogy a sámánok jósló látomásai, vagy bűbájjal való gyógyításai a jóhiszemű hiten túl bírtak-e bármilyen valóságalappal. Pedig a tudatról való mai ismereteink már új fényben láttatják mindezt, vagyis azt, hogy lelki folyamataink az általánosan uralkodó nézetekkel szemben sokkal komolyabb kapcsolatban állnak a környezettel, ami a tér és idő korlátai közül kilépve inkább tűnik élőnek, mint élettelennek.
Ki a sámán, mi a sámán?
A sámán megnevezést a kulturális antropológia közmegegyezéssel és széleskörűen alkalmazza, a szó egyébként tunguz-mandzsu-evenki eredetű, jelentése pedig: – az ember, aki tud. Ezt a kifejezést olyan – jobbára törzsi közösségekben tevékenykedő – emberekre vonatkozóan használják, akiknek a feladata a gyógyítás, a betegségek okának felderítése, de adott esetben látnoki feladatokat is ellátnak, vagy akár természeti- vagy sorserőket is befolyásolnak. A sámán a közösség egy olyan kiválasztott, különös képességű tagja, aki transzállapotban képes kapcsolatba lépni a szellemek láthatatlan világával és varázslatos erőket megidézve a dolgok menetét a törzs javára fordítani.
Ez a leírás általános és nyilván nem teljes – később bővebb kifejtésre kerül –, azonban az emberi kultúra legkülönfélébb korszakaiban és földrajzi régióiban hasonlóan érvényesnek tekinthető. A hozzánk történetileg közelebb álló közép-kelet ázsiai vagy a szibériai sámánok mellett ugyanígy ismerős lehet az észak- és dél amerikai varázslók világa, de ilyen feltételeknek akár az afrikai, az ausztráliai varázslók is megfelelnek. Röviden szólva, sámánok minden kontinensen éltek és élnek, a kezdetek pedig a legősibb korok homályába vesznek. Ha az őskor mágikus rituáléit vizsgáljuk, azokban is felfedezhetjük a sámáni elemeket, mi több, a legújabb kori kutatások eredményei szerint a velünk genetikailag összefonódott Neandervölgyi embernek is voltak sámánként tekinthető varázslói. A samanizmus gyökerei így akár több százezer(!) évre is visszavezethetők.
A nyugati civilizáció elmúlt pár százéves példátlan ütemű térhódítása azonban ezeket a kultúrákat gyakorlatilag felszámolta, így mára az autentikus sámánok meglehetősen kis számban és elszigetelten működnek, vagy a civilizált környezetbe sorolódva már sok mindenben eltávolodtak a hagyományaiktól. Újabb, e-téren sokak számára félreértésre is okot adó érdekesség a neosamanizmus megjelenése. Ez az irányzat a mai spirituális és ezoterikus szubkultúrák részeként a sámáni szertartásokat sajátosan eklektikus formában gyakorolja, közösségteremtő vagy önismereti céllal, sokszor a legkülönfélébb vallások elemeinek összeolvasztásával. Ha azonban megmaradunk a sámánság ősi és eredetibb formájánál, rátérhetünk arra, hogy a samanista világkép és ceremóniái miképp értelmezhetők a tudat legújabb elméleteivel.
(folyt. köv.)
Paulinyi Tamás
kép: Dávid Júlia – Táltos dob
