Régi járat ez, elvitézlek így is
Kutyám helyett
Fásult és fölényes nyugalommal
Magam szegezem orrom a Földnek
Bombákat érzek a múltból elásva
Kilógó rozsdás ütőszegeket
Itt vannak most az újak
Százszor láttam már ilyeneket
Fehér botommal ütöm a nyomot
Ismerős minden lépés
Hangok verődnek vissza róluk
Beletörődők, sírók, de most nem figyelek
Homok vagy jégsivatag
Nálam egyre megy
Nincs oázis itt se, ott se
Csak az árnyékom, amit követhetek
Aknamezőm, szépem,
– végzetem leánya
Mondd, hogy a halálom
Nem lesz hiába
Hogy találok mégis robbanást
És méltó kiutat
Amikor egy rozsdamentes Acélisten
Majd énutánam kutat