Szakmai életrajz

8vevorajzol1989-ben képzett szakemberek közreműködésével egy kísérleti laboratóriumot hoztam létre, ahol a telepátia és rokonjelenségei témakörben indítottam vizsgálatokat. 1990-ben egyik alapító tagja lettem a Dr. Gerevich József által elnökölt Magyar Narkológiai Társaságnak.Ugyancsak 1990-ben csatlakoztam a Dr. Egely György vezette Magyar PARA-Kutatási Tudományos Társasághoz, aminek később másfél éven át főtitkára voltam. Itt elsősorban előadások szervezésével, illetve kutatócsoportok felállításával foglalkoztam.

1992-ben alapítói és szervezői szerepet vállaltam az emberi pszichikum különleges képességeinek kutatásáért alakult AION Alapítvány létrehozásában (kurátorok: Prof. Bányai Éva, Dr. Gelléri Péter, Dr Király József, Dr. Mérő László), amelynek kuratóriumi titkára és kutatási koordinátora voltam. Az Alapítvány laboratóriumában rendszeres kísérleteket folytattunk az anomáliás tudatjelenségek és a természetgyógyászati módszerek verifikálhatóságának körében, amiért megkaptam a Természetgyógyászatért díjat.

1995-ben kutatói és publicista munkáim mellett a TV47-es csatornán, nyolc hónapon keresztül szerkesztő-műsorvezetőként dolgoztam, a pszi-jelenségeket és a természetgyógyászatot bemutató heti rendszerességű műsoromban. Ugyanezen a csatornán a Népjóléti Minisztérium támogatásával egy tízrészes drogfelvilágosító műsort szerkesztettem és vezettem. Ezt követően 1996-tól három éven át a budapesti Civil Rádió Baraka Magazinjának egyik szerkesztő-műsorvezetője voltam.

Bolebal BoritoPublicistaként 1994 óta a testi-lelki egészség útjait hirdető magazinok állandó szerzőjeként, illetve más lapok időszakos szerzőjeként és szakértő szerkesztőjeként dolgozom. 2000-től 2007-ig a SZINTÉZIS irodalmi, filozófiai folyóirat főszerkesztői munkáját végeztem. 2006-ban felvételt nyertem a Magyar Újságírók Országos Szövetségébe, 2009-ben pedig a Magyar Írószövetség tagja is lettem. Bólébál című regényem 2008-ban irodalmi díjat nyert, 2009-ben pedig színházi adaptációja a Thália színház repertoárjába került.

1997 őszétől az integrált emberi megismerés oktatására létrehozott, Szepes MáriaU és Prof. László Ervin fővédnöksége alatt működő SZINTÉZIS Szabadegyetem igazgatójaként és előadójaként is dolgozom. Az 1999-ben alakult SZINTÉZIS Egyesület elnöke, illetve a nemzetközileg elismert SZINTÉZIS Pszi Labor kutatási koordinátora és kísérletvezetője vagyok. Ezirányú munkásságomért 2015-ben megkaptam a Szepes Mária életmű díjat.

1996 és 2012 között többszáz írásom és öt könyvem jelent meg. Fő célként a racionális és spirituális világlátás közötti harmonikus egység önismereti egységének oktatásán és ismeretterjesztésén dolgozom.

info: www.szintezis.info.hu és  http://hu.wikipedia.org/wiki/Paulinyi_Tam%C3%A1s