Oldal kiválasztása

Igazítom a fűszálakat a lépteidhez,
csitítom az esőt, igézem az ázott tűzhelyet
Üres szemgödör bámul belőle vissza
– vak álmok néznek most farkasszemet

A kert, a tornác neked szépült hiába,
a virágok rád várnak a szobaasztalon
Értetlen mind és kába, mint az okafogyott díszek,
– egy üres ágyon, egy magányos ravatalon

Üres a szívem is, mint az elmaradt esküvő után,
egy csendbe dermedt templom
Lassan mozgok, didergek, rakok a tűzre,
– Szentképek lobognak benne, megannyi puszta lom

Leakasztom a szögről az ingem; – neked mostam,
nincs szívem szétzilálni a dédelgetett rendet
Sikoltva rúgnám szét mostan, de hallgatok,
– Neked teremtettem, neked őrzöm a csendet